Minden tea

Minden, ami tea.

Brit teadélután – avagy szavak a vízen

Tizenegyedszer rendezték meg Pécsett a Brit Napokat, melynek keretén belül vasárnap délután a brit kultúrára éhesek ellátogathattak a Words on Water címet viselő teabemutatóval egybekötött verses-zenés előadásra. Hallgattam David A. Hill költő előadásában a verseket, melynek témája vízzel kapcsolatos, majd Andy Rouse énekelt brit dalokat, melyek szintén kötődtek a vízhez valahogyan. Ott ültem a Cutty […]

1

Fehér teával az egészségért!

Császárok itala Kezdjük egy kis népi hiedelemmel. Régen a kínai császárok saját maguknak akarták kisajátítani ezt a kulináris különlegességet, a fehér teát. Úgy vélték, az örök élethez is hozzásegít a csúcsrügyekből főzött ital, amelyet csakis szűzlányok szedhettek arany ollóval. Mindemellett Kína egy tartományára, Fujijan-ra korlátozódott a fehér tea termesztése, és különleges szakértelmet igényel ma is. […]

4

Tea, csoki, design

Miért veszünk meg egy doboz teát, egy tábla csokit, vagy egy üveg bort? Mert finom, minőségi az étel, ital? Vagy mert szépen van csomagolva? És mi fontosabb? Az áru, vagy a dizájnja? Jót s jól – eladni. Ez a célja sok cégnek. Nekünk meg vásárolni kell. Akarunk vásárolni, vagy legalábbis elérik, hogy akarjunk. Én például […]

0

Janosch, a tigriscsíkos bio

Nos, Janosch világa egy egész kis univerzum. Hol is kezdjem. Janosch 1931-ben született Zaborze nevű városkában, Lengyelországban, különböző állásokat töltött be, majd 1953-tól szabadúszó művészként tevékenykedik. Egy szigeten él és alkot, Tenerifén állítólag. Gyermek- és képeskönyvei nagyon népszerűek, 100-nál is többet írt, több mint 40 nyelven jelentek meg. Nos, én személy szerint Németországban találkoztam a […]

0

Alkotói szabadság…

Újra itt vagyok, némi kis „szünet” után, bokros teendőim vontak el az írástól, de a gondolkodástól nem! Mi több, sok-sok finom teát is beszereztem, amiről szépen sorjában beszámolok a közeljövőben. A kis távollét kedvenc blogomtól a számadás időszaka is volt. Összeszámoltam például, hogy hány fajta teám van, és arra jutottam, hogy ez nem kevesebb, mint […]

0

Bögre-mánia

Kedvenc bögréimet mutatnám be, melyek mindennapi teázásom elég fontos kellékei – érthető okokból. Én a bögrét használati tárgynak tekintem, ergo mindegyik használatban van, bár vannak aktuális kedvenceim. Dísznek nem tartok egyet sem. Akkor csapok le a boltokban egy-egy érdekes darabra, amikor nagyon megtetszik, és netán felszabadul egy hely a szekrényben, hiszen hely is kell neki… […]

0

Ötórai tea gyömbérlekvárral

Kétféle ember van: aki imádja a gyömbérlekvárt, és aki utálja a gyömbérlekvárt. Utóbbi csoport képviselői vannak többen. De szerencsére azért vannak olyan elvetemültek, akik nem vetik meg a különleges ínyenc lekvárt az ötórai teájukhoz. Legelőször Amszterdamban ettem gyömbérlekvárt, egy kissé elvont, de jófej srác tulajdonát képezte, és mivel mindenki más utálta a sárga, édeskés, de […]

4

Filterek vonzásában – avagy mi úszik a teavízben?

Összegyűjtöttem a hirtelen fellelhető teafilterek néhány izgalmas példányát. Ismersz más formájút? Más anyagút? Írj! Az ötletet a fémfilter adta, meg egy vicces teafilter. 1. Képzeld el, hogy zöld kis papírhajócskák úsznak a teádban! Hát nem vicces?! 🙂 Könnyedén kihajtogatható, poénos, zöld. Végülis miért ne? Elizabeth Soós tervezte, tpod névre hallgat, erős allúziót érzek iPod-ra, de ez […]

1

Fémfilter 2. – a nyomozás eredménye

Nos, íme nyomozásom eredménye: még nem kristálytiszta a helyzet, de sok mindent megtudtam. A fémfilteres tea eredetéről. A Tea & Coffee Trade Journal-ben olvastam, hogy egy De Marco nevű teamán családi vállalkozásban kezdte fejleszteni a fémfilteres tea ötletét, ami már 1992-re több éves fejlesztésen ment keresztül. A csomagológép prototípusa Oss-ban, Hollandiában működik, De Marco saját […]

2

Nyomozásban!

Nos, kedves olvasóim, kommentelők, köszönöm a véleményeket, kérdéseket! Örömmel tapasztalom, hogy az újdonságok rovat első cikke ekkora érdeklődésre talált! Továbbra is kíváncsi vagyok a véleményetekre, olvassátok a tealeveleket, élvezzétek a teát! Szépen gyarapszik a lista a látogatások számát, és a helyét tekintve, íme a sorrend: Magyarország Egyesült Királyság Amerikai Egyesült Államok Románia Németország Írország Hollandia […]

2

A legújabb hóbort: a fémfilter!

Volt már a teatörténelemben a tea elkészítésének sokféle módja, főzés, áztatás, forrázás; a legnagyobb szerepet a teán és a vízen kívül a következők játszották: teáskannák szűrős teáskannák teaszűrők (teatojások) teafilter szamovár bombilla (szűrős szívószál) Az újdonság, amivel nemrég találkoztam egy barátom jóvoltából – aki az öccsétől kapta, aki pedig valahonnan „szerezte” – egy nagyon érdekes […]

10
Camellia sinensis (Fotó: Wikimedia Commons)

10 dolog, amit biztosan nem tudtál a teáról!

Meglepő érdekességek tárházát rejti a következő kis iromány: 1. Örökzöld! A teacserje örökzöld, fehér virága és zöld termése van. A fő termelő vidékek: Kína, India, Srí Lanka, Kenya. Vadon növő cserje volt. 2. Magasra nő! Amikor teacserjéről beszélünk, tulajdonképpen nem is egy fajta cserjéről van szó. Eredetileg volt a Thea sinensis (Kína tea), amely metszés nélkül […]

0

Karácsonyi ajándékötletek teamánoknak, teakedvelőknek és rajongóknak

Ajándékvarázsló lépésenként 1. Térképezd fel, hogy akit megajándékozni tervezel, a teafogyasztók mely csoportjába tartozik! A: Nagymamám, aki 8x is kifőz egy filtert – aki lazán szereti B: Barátnőm, aki az ízesített fekete teát és a gyümölcsteát szereti – lightos populáris C: Komoly teafogyasztók, akik már tudnak egyet s mást a teáról – eredeti/ speciális 2. […]

0
Víz a teához (Fotó: Taotealeaf.com)

Tea – de milyen vízből?

Milyen vízből jó a tea? Döglöttből, állottból nem. Ez biztos. Vagyis, nem jó túlforralni, és nem jó állni hagyni. Ha például a mate teához készíted a vizet, zárd le a vízforralót előbb, mert a maténak 70-80 C˚ a megfelelő hőmérséklet. Ha már elég jól ismered a vízforralód hangját, vagy meg tudod saccolni, hogy mikor kell […]

2

Mate tea kóstoló

Hideg télies délutánon elérkezett az idő, feltettem főni a vizet a narancsos mate teának. Azért narancsosnak, mert ez a kedvencem a mate teák közül, amit eddig kóstoltam. Teszteltem már a hagyományos, ízesítés nélküli matét, ami egy elég érdekes ízű tea önmagában is, de nekem jobban tetszenek az ízesített változatok. Ezek közül a dobogósok: málnás (bronzérem), citromos […]

1

Mate tea testközelből

Kóstoló rovatunk első száma a mate teával foglalkozik… (Coming soon állapot egyelőre, 20 óra sem telik el, és itt lesz a kóstoló, narancsos matéval, a kedvenceim egyikével, a német Bad Heilbrunner cégtől, ahonnan a kapcsolattartó kedvesen válaszolt (!!) a levelemre, amelyben arról érdeklődtem, hogyan beszerezhető ez a tea Magyarországon, vagy mondjuk Ausztriában – elmondta, hogy Magyarországon […]

0

Mate tea – a jótékony serkentő

A mate tea Dél-Amerika nemzeti itala. Argentínában, Paraguayban, Uruguayban és Brazília déli részén rendkívül nagy népszerűségnek örvend, állítólag Che Gueavara kedvenc itala is ez volt. Egy kizárólag az említett helyeken honos örökzöld pálmafajta (Ilex paraguariensis) szárított leveleiből és ágaiból készítik. A mate tea híre Európába 1520-as években jutott el a spanyolok által, akik beszámolt arról, […]

0

Mindenkinek, aki szereti a teát. Lesz itt szó levelesről, filteresről, különleges és hagyományos teákról, szokásokról, szubjektív megközelítésből. Nemsokára elkészül az első cikk, várom a hozzászólásokat, és addigis: igyál egy csésze forró teát, ahogy szereted, vegyél nagy levegőt és gondolkodj pozitívan!

 

2
Oldalak:1234567